Újra Budapesten! Furcsa volt már messziről látni a város fényeit, ahogy Budapest fölé érkeztünk tegnap este, tizenegynéhány óra utazás után.

Kabulból valószínűleg semmit sem láttunk volna, olyan sötétségbe borul a város esténként. Ráadásul olyan durva porfelhő lebeg a város fölött folyamatosan, hogy emiatt gyakran a környező hegyeket sem lehet látni.

Így is kicsit fájó szívvel indultunk el - még akkor is, ha nehéz körülmények között kellett dolgoznunk. Talán az volt a legnehezebb, hogy körülményes volt eljutni egyik helyről a másikra - hol a dugók miatt (hozzáteszem, érkezéskor az Üllői úton is ugyanolyan dugó fogadott...) hol azért, mert nem lehetett "biztonságos taxit" szerezni. A helyzet persze végül mindig megoldódott, és szinte mindent leforgattunk a dokumentumfilmhez, amit szerettünk volna. A kórházak kicsit sokkolóak voltak (majd a napokban még mutatok egy ortopéd-központot is) de sok érdekes helyen jártunk, sok kedves emberrel megismerkedtünk.

De hát szerda reggel várt ránk a remek afganisztáni légitársaság gépe, ugyanazzal a Safi Airways járattal indutunk haza, mint amivel odafelé mentünk, a személyzet már régi ismerősként üdvözölt minket :) Úgyhogy kicsit több bizalommal ültünk fel a gépre (azokra a városi legendákra pedig próbáltam nem gondolni, amik szerint a pilóták ritkán félnek úgy fel- és leszállástól, mint a kabuli reptéren, annyira nem szabvány szerint épült néhány dolog.)

Lényeg a lényeg: semmi gond nem volt repülés közben, és a reggeli fényben megcsodálhattuk Kabult is madártávlatból, íme:

Szóval bye bye Afganisztán, helló, Madagaszkár, néhány nap múlva jövök. De addig sem marad ez a blog videó nélkül, még maradtak fájlok a flipkamerán...:)

(És mennyivel könnyebb dolgom lesz most, mint eddig: egyszerűen hihetetlen,hogy itthon egy perc alatt "felsuhant" az a videó, ami Afganisztánból két és fél óra alatt küzdötte fel magát)