Továbbra sincs szoba. Többen mondták, hogy szívesen befogadnának, de már a fürdőszobájukban is emberek alszanak a földön. Így nézve lehet, hogy jobban is járok a folyosóval, Az nagyobb baj, hogy víz sincs. Már két napja. Ezzel elszállt a "csapban zuhanyzás" lehetősége is. És ennél jobban inkább bele se mennék a részletekbe. Azt hiszem, ennél jobban leamortizáltnak rég éreztem magam.
De a körülmények ellenére hihetetlen érzés itt lenni. Nők állítanak le az utcán, hogy elmondják, eddig soha nem tudták, milyen érzés valóban szabadnak lenni. Olyan energiák szabadulnak fel Tripoliban, ahogy a felkelők átveszik az egész város irányítását, ami leírhatatlan.
De leírhatatlan az a borzalom is, amivel ma is szembesültünk. Még most is érzem az égett emberhús szagát az orromban. Egy raktár helységből átalakított börtönben forgattunk, ahol a kormányerők 145 embert tartottak fogva. Aztán lelőtték őket, és kézigránátot dobtak közéjük. Nehéz szavakban megfogalmazni, amit ott láttunk. És persze ezek a képek nem menetnek le a tévében. Talán a blogomra feltöltöm majd a saját felvételeim egy részét...tizennyolcas karikával. Most megpróbálok aludni egy kicsit. Vár a lobbiban a fotelem, amit már hétkor befoglaltam a golyóálló mellénnyel. Nagy a konkurencia...