Nem mindennapi módon kezdődött a reggelünk: egy halotti búcsúztatóval.
Aggodalomra semmi ok, Ervint azóta nem támadta meg egyetlen kókuszdió sem, és szerencsére a misszió tagjai is épek és egészségesek (néhány hasmenéses esettől eltekintve, de Nagypál dokinéni kiosztotta a ilyenkor szükséges gyógyszereket). Igazából a halotti kultuszról is forgatni szerettünk volna, mert itt, Madagaszkáron ez szoros összefüggésben van az egészségüggyel, vagy legalábbis a gyógykezelésekkel. A helyi tradíciók szerint ugyanis a halottak szelleme az élőkkel marad, és egy sámán segítségével ők közvetítenek a családtagok és a fő istenség között (még az itt élő keresztények is ezt vallják). Tehát ha például valamelyik családtag megbetegszik, egy spirituális ember segítségével lépnek kapcsolatba a meghalt ősök szellemeivel. Ezért is van, hogy a halott sokszor szinte fontosabb családtag lesz, mint az élő rokonok, mert itt a "hívők" szerint ők adnak hasznos tanácsokat, hogy lehet valaki egészséges, boldog, szerencsés az életben. Ha valaki meghal, azt általában négy napon át búcsúztatják. Egy helyi közvetítésével jutottunk el egy családhoz, ahol meghalt a családfő (betegségben) és a család hozzájárult, hogy ellátogassunk hozzájuk.
Aztán felkerestünk egy helyi spirituális embert (OMBIASA-t) is: ő az, aki elméletileg segít az embereknek kapcsolatba lépni az ősök szellemével. És ő az, aki gyógyít is: gyökerekkel, különleges füvekkel, gyógynövényekkel, varázslással. Egy viszonylag jobb állapotú ház szobájában fogadott minket, a helyiségben egy asztal, tele fura állagú, színű és szagú dolgokkal... csirkelábtól kezdve volt ott mindenféle gomba, fűszer is. Érdekes élmény volt: hasonló "sámán, gyógyító" lehetett, mint akivel még az utunk elején forgattunk. Csakhogy amint leültünk az asztalhoz, közölte, hogy húszezer forintnyi helyi pénzt (ariarit) kér az interjúért. A követelése eléggé szíven ütött, biztos azt gondolta, megcsinálja a szerencséjét egy idióta európai tévéstábbal. Mondtam neki, hogy az előző sámánnál csak a vizitdíjat kellett kifizetni :) 500 forintot. Erre azt válaszolta, hogy nála a vizitdíj is jóval magasabb. Eléggé hajthatatlannak tűnt, mindössze annyit ajánlott fel, hogy az árba beleszuszakolja a kedvünkért egy birka feláldozását is... de nem vettem volna lelkemre egy szegény állat halálát egy interjú miatt... úgyhogy elbúcsúztunk tőle. Remélem, nem küldött utánunk egy átkot, amiért nem jött neki össze a zsíros interjú.
És a nap fénypontja a kórház volt. Azt hittük, elzavarnak minket, amiért nem volt külön engedélyünk, de az igazgató rögtön beleegyezett a forgatásba. Hát, az afganisztáni állapotokhoz képest jobbnak tűntek a helyi viszonyok, csak az orvosok arra panaszkodtak, hogy hiába vannak gyógyszerek, ha az embereknek nincs pénze megvenni ezeket. És itt például úgy műtenek meg valakit, ha hozza magával a fecskendőktől kezdve a steril gézt is, vagy legalábbis előre kifizeti ezeknek az árát. Van egyfajta szociális támogatás, amit lehet igényelni, de nem mindenkinek jut belőle.
Kérdeztem az orvosokat a helyi sámánokról, tradicionális gyógyítókról is. Szinte kivétel nélkül dühösen reagáltak már a téma hallatán is. Azt mondták, hogy sok problémát okoznak ezek a kuruzslók, mert hiába ismerik a gyógyfüveket, sokszor nem tudják helyesen megítélni a dózist. Ezért sokan vagy belehalnak a kezeléseikbe, vagy náluk, a kórházban kötnek ki. Egyedül a szülészeten mondta egy orvosnő, hogy ők kommunikálnak a tradicionális gyógyítókkal és azokkal, akik a szülésnél segítenek az asszonyoknak. Mert próbálják meggyőzni őket, hogy ha valami komplikációt látnak, idejében küldjék őket kórházba. Ezzel a dologgal már találkoztam Ugandában is: ott nagyon sikeres volt egy ilyen program. Orvosok vállalták, hogy szerveznek egy rövid képzést a helyi kuruzsló asszonyoknak, hogy azok szülésnél felismerjék a komplikációkat, és nagyon sok nő életét mentették meg olyan bábák, akik maguk vitték orvoshoz a vajúdó nőt.
Holnap újra megyünk az AHU-val ideérkezett magyar dokik rendelésére is. Úgy volt, hogy ma is utánuk megyünk, de mint kiderült, olyan istenhátamögötti faluban rendeltek, hogy csak dzsippel tudták oda vinni őket, azzal is néhányszor majdnem elakadtak. Úgyhogy mi neki se vágtunk a kisbuszunkkal, holnap viszont ott leszünk a rendelésen. Azt mondják egyébként, hogy jól halad a gyógyítás, és nagyon kedvesen fogadják őket az emberek. Naima húgom mesélte (ő a gyerekorvosoknak tolmácsol) hogy már legmélyebb álmából felkeltve is sorolni tudná, milyen gyógyszerekből mennyit kell adni a gyerekeknek hasmenés, kiszáradás, férges betegségek esetén :)
