Bábel - Hesnával a világ

Egy világ, ahol a legelképesztőbb dolgok is megeshetnek – és egy riporter, aki felkutatja, bemutatja, elmeséli ezeket. Úgy, ahogy valóban megtörténtek. Nem ad hozzá, nem vesz el belőle. Ez a BÁBEL – Hesnával a világ. Következő adás: április 25, 21:30, m1

Fotók innen-onnan

Friss topikok

Megérkeztünk Madagaszkárra!

2010.11.25. 10:43 Hesna

Hosszú hallgatásom oka egyszerű: hosszú volt az út, aztán meg nehéz volt normális netet találni. A „normális” is relatív fogalom: egyelőre olyan szálláson vagyunk, ahol épp hogy fel tudok csatlakozni az internetre, úgyhogy videót egyelőre nem tudok küldeni. De ami késik, nem múlik! Holnap négynapos útra indulunk, úgyhogy előbb-utóbb megpróbálok felhajtani egy netkávézót!

Ennek ellenére meglepően „európai”, sőt ázsiai hangulatú ez az ország, csak olyan, mintha harminc évet visszautaztunk volna az időben. Valahogy egyetlen afrikai országra sem hasonlít, ahol eddig jártam. Az emberek is teljesen mások, az arcuk egyszerre ázsiai és afrikai, nagyon látszanak az ázsiai bevándorlás nyomai.
De hogy hogyan is volt ez: először állítólag Délkelet-Ázsiából jöttek bevándorlók, 200 és 500 között. Aztán nem sokkal később érkeztek a bantu telepesek, a Mozambiki-csatornán át. Végül a 7. században muszlim kereskedők telepedtek le a szigeten - de Ázsiából aztán több nagyobb bevándorlási hullám is volt. Ezt sok helyen az épületek stílusán is érezni. Az egész eredménye: egy óriási mix, ahol az afrikai országban, az ázsiai behatással keverednek a francia gyarmatosítás nyomai. És hogy még szebb legyen a kép: manapság egyre több a kínai befektető, kereskedő. Mint ahogy ez igaz egész Afrikára.
 
Az első nap gyorsan elszaladt: mellbevágó volt a harminc fok, miután mi hűvösre és sok-sok esőre készültünk. Az esős évszak ugyanis most kezdődik. Északon már zuhog is rendesen, erre felkészítettek minket azok a magyar orvosok is, akik már két hete ott dolgoznak. Hamarosan velük is találkozunk, és az a tervem, hogy a dokumentumfilmben körbejárom, hogyan tudják felvenni a harcot az orvosok (külföldiek is, de főleg a helyiek) a sámánok, vajákos asszonyok, sarlatánok ellen. Ez itt, Madagaszkáron különösen érdekes téma: itt ugyanis több mint 12 ezer olyan növényfajta van, ami sehol máshol a világon nem terem. Ezek 80 százaléka (!) bír valamilyen gyógyító hatással. Régen a „hagyományos gyógyítók”, füvesasszonyok nagyon jól ismerték a hatásmechanizmusukat. Csakhogy a francia gyarmatosítók bevezették a „nyugati gyógymódokat”, a nyugati orvoslást, és tűzzel-vassal üldözték az ilyen kuruzslókat. Akik időnként biztosan alulmaradtak a fejlett orvostudomány praktikáival szemben, és időnként rosszabbat tettek a betegnek, mintha hozzá sem nyúlnak. Ugyanakkor az évszázadok alatt rengeteg tudáskincset halmoztak fel a helyi gyógynövényekkel kapcsolatban. Ennek a nagy része sajnos kihalt. A kormány csak az utóbbi években indított programot ennek az újjáélesztésére. Már csak azért is, mert az ország vidéki területein nagyon kevés az orvos, a kórház, ezért a tradicionális gyógyítók életeket menthetnének. Hogy mennyire sikerül kamera elé állítanunk füvesasszonyokat, az majd kiderül, néhány szálon már elkezdtem felkutatni ezeket a sztorikat.
 
Holnap tehát indulunk tovább kis csapatunkkal, az Afrikai-Magyar Egyesület vezetőjével és önkénteseivel (orvosok, pedagógusok, tolmácsok és egy fotós), és hű operatőrömmel, Rácz Lacival, akire borzasztóan büszke vagyok. Most jött a hír, hogy hírmagazin kategóriában megnyerte az idei Aranyszem díjat! Ez hihetetlen nagy elismerés az operatőr szakmában!

11 komment

Címkék: madagaszkár magyar televízió al ghaoui hesna rácz laci

A bejegyzés trackback címe:

https://hesna.blog.hu/api/trackback/id/tr552472141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

newnt55 2010.11.25. 10:57:06

Lacinak gratulálok, jó munkát Nektek.
Örülök, hogy épségben megvagytok.

pécskői 2010.11.25. 11:55:45

Na végre! Naponta többször kattintottam - mindeddig semmi. Örülök, hogy megérkeztetek rendben. Vigyázzatok magatokra, egymásra, "doktornénire" különösen! :)
Á

delvideki 2010.11.25. 13:50:16

A frászt hoztátok rám, azt hittem, Magyarországra vonatkozik...

delvideki 2010.11.25. 14:00:45

...mármint az indexes cím: "Füvesasszonyokkal enyhítené a kormány az orvoshiányt"

load error 2010.11.25. 14:34:47

Az Index címlap monnyon le!
Bár, ahogy mostanában itthon zajlik a politika, én már nem csodálkoznék semmin.

BaSa · http://basa.blog.hu 2010.11.25. 15:56:48

Hehe, elsőre én is bevettem, hogy itthoni hír. :-))

SzaGyu 2010.11.25. 16:06:54

Félrevezető cím! Szedett-vedett írás. (Másra nem is vagy képes?)

Jó Estét 2010.11.25. 17:41:08

Most potoltam tobbnapos lemaradasom (sok volt a munka) a videok teren, persze a konyvbemutatorol is csak utolag ertesultem, no mindegy, azert meglepem a konyvvel valamejk szerettemet, hogy aztan jol kolcsonkerhessem :) amugy nem szep dolog az irigyseg, de azert neha irigykedek, hogy hova el nem jutsz :)

JBWebster 2010.11.25. 17:41:13

Feketében, ember? Kedves Hesna, harminc fokban a napsütésben ácsorogni, hogy úgy mondjam... hát szóval az igazat megvallva...

... NEM MENŐ.

:) Végy valami világos cuccot, mert a végén megbuggyansz itt nekünk. ;)

Jó Estét 2010.11.26. 11:58:48

@JBWebster: pont az hogy meno, csak nem praktikus :D
süti beállítások módosítása