Bábel - Hesnával a világ

Egy világ, ahol a legelképesztőbb dolgok is megeshetnek – és egy riporter, aki felkutatja, bemutatja, elmeséli ezeket. Úgy, ahogy valóban megtörténtek. Nem ad hozzá, nem vesz el belőle. Ez a BÁBEL – Hesnával a világ. Következő adás: április 25, 21:30, m1

Fotók innen-onnan

Friss topikok

Rémálom az amerikai kertvárosban

2012.04.24. 08:02 Hesna

Forgatások során jártam már félig lebuldózerezett házakban, elhagyott kórházakban, omladozó alagutakban...de attól a helytől, ahová nemrég, az amerikai forgatásunk során látogattunk el, hát attól még most is borsózik a hátam. Bejutottunk a világ egyik legbizarrabb intézetébe. Ami kívülről egyszerű, kertvárosi családi háznak tűnt...és ahol elszáradt, porlepte virágcsokrok, különös tartályok és egy még különösebb férfi fogadott minket...

Ha kitaláltad, hogy hol jártunk, már csak egy kérdésem maradt: te fizetnél, hogy belekerülj egy ilyen tartályba?

25 komment

Halálközeli élmény...

2012.04.16. 23:49 Hesna

Lemondok a csokiról. Vagy inkább a vacsorázásról... Amióta találkoztam Emmanuel Jallal, a volt gyerekkatona rapperrel, aki mesélt a jótékonysági kampányáról, azon gondolkodom, hogy nekem is csatlakoznom kéne. A lényege, hogy lemondasz valamiről egy hónapig, és annak az értékét odaadod jótékony célra. A rapper egy iskola építésére gyűjti most a pénzt, és ő például addig nem megy haza a londoni lakásába, hanem ismerősöknél és ismeretleneknél csövezik, amíg össze nem gyűjt 1,6 millió fontot. (Csak hogy lássátok, mire vállalkozott, most  kb 12 ezer fontnál tart...)

Mindenesetre ez végre egy jó cél, jófej ember csinálja, akinek lehet hinni, hogy őszinte a motivációja. Embertelen dolgokat kellett átélnie gyerekkorában, miután 8 évesen fegyvert fogott...halál, kannibalizmus, erőszak...ezek voltak a mindennapjai Dél-Szudánban, úgyhogy elhiszem, hogy minden követ megmozgat most, hogy a szudáni gyerekeken segítsen.  

(a túlélésének a sztorija itt, a legutóbbi Bábelben: http://youtu.be/CSRqiJlIhD0?hd=1 )

Na de visszatérve a "Lose to Win" kampányra - biztos, hogy nem az én egyhavi vacsorám értékéből lesz meg a több mint másfél millió, de sok kicsi sokra megy mint tudjuk. (Itt lehet regisztrálni, ha esetleg más is vállalkozna egy jó kis tavaszi fogyókúrára egy jó cél érdekében :) - http://losetowin.net/

Amúgy gőzerővel vágjuk a második Bábelt, ami április 25-én szerdán este lesz. Íme néhány fotó ízelítőül...

Ki találja ki, hol készültek?

IMG_0993.JPG

IMG_0987.JPG

IMG_0929.JPG

IMG_0902.JPG

IMG_0944-001.JPG

IMG_0934.JPG

1 komment

Gyerekkatonaság: lehet rosszabb a rémálomnál

2012.03.28. 10:57 Hesna

Tegnap olvastam, hogy megint összecsapások vannak Szudánban. Mondjuk szinte kódolva volt, hogy a ketté szakadás nem fog olyan könnyen menni, és valószínűleg még rengeteg áldozatot követelhet. Érdekes, hogy máris más szemmel olvasom a híreket Szudánról, miután a mai műsorom egyik főhőse ott nőtt fel, és nagyon durva dolgokat mesélt arról, hogy ő gyerekként hogyan élte meg a polgárháborút. Bár néhány éve jártam Szudánban és beszélgettem sokat a helyiekkel, azért mindaz, amit Emmanuel Jal elmesélt forgatás közben...hát, az még a legdurvább rémálmokat is felülmúlja. Mert nem gondolná az ember, hogy annál lehet mélyebb pontja egy ember életének, hogy fegyvert adnak a kezébe nyolc évesen, és embert kell ölnie, hogy életben maradhasson. Pedig neki ezen felül is olyan döntéseket kellett nyolc, kilenc évesen meghoznia, amibe sokan belehalnának...azt hiszem, hogy azt a mondatot soha nem fogom tudni kitörölni az emlékezetemből, amikor azt mondta: "Az ember érzékelése teljesen megváltozik a folyamatos éhezéstől. Eljön a pont, amikor már a haldokló társaidnak is ételszaga van."

IMG_9615_580.jpg
Egyébként ez egy olyan tabu téma, amin sokat dilemmáztam, hogy egyáltalán benne hagyjam-e az anyagban, és hogyan. Sokat beszélgettem erről a kollégáimmal, a csapattal, akikkel dolgozom, és a facebookon is megpendítettem, érdekes reakciókat kapva. És végül arra jutottunk, hogy ha ő egyszer megtisztelt a bizalmával és levitt a múltja legsötétebb bugyraiba, akkor annak oka volt. Valószínűleg az, hogy megértsük, miért lett az, aki, és miért próbál most megszállottan másokon segíteni. Mert tényleg megszállott lett. Pl. két évig éheztette magát (már amikor rapperként dolgozott) hogy így hívja fel a figyelmet az egyik adománygyűjtő kampányára. Addig csak napi egyszer evett, amíg össze nem gyűlt 15 ezer dollár...de megcsinálta, amit elhatározott. Amúgy pont ilyen embereket próbáltam felkutatni ebbe a műsorba. Akik elképesztő dolgokat éltek át, de ebből tudnak építkezni. Ha őszintén magamba nézek, én nem tudom, hogy képes lettem-e volna azt átvészelni, amin nekik kellett keresztül menniük, és még annyi erőt is összeszedni, hogy amikor kimászok mindebből, ne csak előre nézzek, hanem vissza, a múltba is, és próbáljak másokon segíteni. Bár azt mondják, hogy az ember sokkal többet képes elviselni, mint azt gondolná...

IMG_9651_580_1.jpg

Szólj hozzá!

Aludni ment a frontkóros

2012.03.26. 12:36 Hesna

Üdv újra, ismét, megint! :) Mint láthatjátok, a frontkóros kicsit pihenni ment! Egy darabig most nem a hadszíntéren rohangálok, hanem inkább vadászok, az élet sűrűjében - jó sztorikra, érdekes emberekre, furcsa dolgokra, amikről sokat hallottam, mégsem értettem, vagy nem eléggé. Márpedig érdekeltek a mozgatórugók, a miértek. Na ebből lett a Bábel. Amit szerdán fél tízkor meg is nézhettek (M1)!
 

Hogy miről fog szólni? Minden rész másról. Lesz benne halhatatlanság és túlélés, hibernálás és háború - és emberek, akik hihetetlen dolgokat vészeltek át. De olyanok is, akiknek semmi durvát nem kellett átélniük, sőt, egy íróasztal mellett töltötték az életüket azon fantáziálva, hogy milyen világban élünk majd 50 év múlva. Hogy mi köti ezeket össze? Igazából csak annyi, hogy szerintem érdekes történetek. Tudom, hogy ez nagyon szubjektív, de most épp ez volt a cél. Sok évi híradózás után most nem tudósító vagyok, hanem egy kíváncsi ember, aki olyan sztorikat szeretne mutatni, ami miatt -  szerintem - megéri 50 percet töltetni a tévé előtt.

IMG_1019_580.jpg

Az első adás három emberről szól. Többek között egy egykori gyerekkatonáról, akinek elképesztően durva dolgokat kellett átélnie. És aki zenész lett. Amikor először találkoztunk - Londonban elkísértük egy talkshow-ba a Channel 5-hoz, meglepődtem milyen laza, vicces, nem gondolná az ember, milyen múlt áll mögötte... 

De hogy miket is kellett átélnie... kiderül az adásból :)

1 komment

Találkoztam Kadhafival

2011.10.21. 16:56 Hesna

Ilyen előnytelen kép - csillogó bőrrel, jól kivehető ráncokkal, kócos hajjal - talán soha nem jelent meg Kadhafiról az elmúlt néhány évtizedben, amilyet nekem sikerült készíteni róla, még 2004-ben, egy ad hoc megrendezett sajtótájékoztatón.

Bár lehet, hogy nagyon is előre kitervelt volt az egész showműsor, amit a tuniszi Arab Liga csúcstalálkozóra időzített. Kadhafi ugyanis híres volt arról, hogy minden fontos eseményre készült valamilyen kisebb botránnyal. Már épp javában zajlott az csúcstalálkozó megnyitója, amikor Kadhafi egyszer csak felállt a színpadon felállított asztaltól, ahol az arab vezetőkkel ült, szitkozódó szavakat vágott a többi résztvevőhöz, és kiviharzott a teremből. Mázlimra kaptam egy fülest, hogy azt tervezi, hogy sajtótájékoztatót tart egy közeli farmon néhány újságírónak. Sikerült bekerülnöm a „kiválasztottak” közé, és egy fél óra múlva már valóban egy farmon, térdig érő sárban gyalogoltam (kiskosztümben, tűsarkúban) a ház felé. (Az összes újságíró ki volt öltözve, az arab világban ez szokás, hogy ilyen eseményekre mindenki a legjobb ruháját veszi fel :) a riporterek is, és persze mindenki nyakig sáros lett...)

Ez csak az első szívatás volt, ezután még jött egy több mint másfél órás várakoztatás, és amikor már mindenki azt hitte, hogy ez az egész sajtótájékoztató csak hitegetés volt, egyszercsak színpadias antréval felbukkant az ezredes. Döbbenten figyelte mindenki kimerült, kifejezetten megviseltnek tűnő arcát, természetellenesen fekete és sűrű hajkoronáját, amit máskor szinte mindig elfedett egy turbánnal. (Akkor azt hittük, paróka, aztán most, a halála után kiderült a DNS vizsgálatokból, hogy hajbeültetésen esett át).

És akkor Kadhafi kis közönségének kifejtette, hogy mennyire rosszul van attól, ami a világpolitikában és az arab világban zajlik, és bejelentette: azt tervezi, hogy ő bizony kilépteti Líbiát az arab országok ligájából. Mindezt akkor, amikor az arabok éppen elhatározták, hogy végre egységet próbálnak kovácsolni az iraki háború és a palesztin állam kérdésében. Hát ez nem jött össze (azóta se…) mindenesetre Kadhafi élvezettel szidott mindenkit és mindent, a fotón látszik, hogy jól bele is izzadt hosszas előadásába. Szerencsére ezúttal azért nem nyúlt négy órásra a beszéd, de azért vártam volna valami zöld könyv osztást a végén szuvenír gyanánt. Kedvenc irományából végül csak idézetekkel ajándékozott meg minket, aztán amilyen színpadiasan jött, ugyanúgy távozott.

De hogy egyszer olyan fotók fogják bejárni a világot, amilyenek tegnap láttak napvilágot... szerintem ő soha nem hitte el, hogy vele ilyen megtörténhet. Sérthetetlennek tartotta magát, ez egyértelmű abból is, hogy Szirtben maradt, ahelyett, hogy a sivatagba menekült volna, ahol egész biztosan talált volna olyan menedéket, olyan bújtatókat, szövetségeseket, hogy soha ne találjanak rá. De ő Szirtben maradt, és ezzel aláírta a halálos ítéletét.

Tegnap azért bevallom, elborzadtam én is, amikor megláttam az arcát a fotókon, véresen, piszkosan. Szerintem sok líbiai inkább a vádlottak padján látta volna őt, líbiai bíróság előtt. Mert ahogy az emberekkel beszélgettem Líbiában, a halált túl könnyű végnek tartották számára. Azt szerették volna, ha a nép előtt felelhetett volna mindenért, amit 42 év alatt elkövetett.

És ha kiderül, hogy már őrizetben volt, amikor fejbe lőtték, és nem tűzharcban kapta a halálos lövést, annak nagyon rossz hatása lesz az átmeneti vezetésre és a felkelők megítélésre. Emberi jogi szervezetek így is azt állítják, hogy a felkelők sok rabot megkínoztak, és önkényesen öltek embereket, akiket Kadhafistának tartottak. Nehéz ítélkezni, és nem is szabad egy ilyen helyzetről innen, Magyarországról, hisz elképzelni sem tudjuk, milyen pszichés állapotba kerülhet egy nép 42 év elnyomás, diktatúra és nyolc hónap iszonyú kemény harc után, amelyben férfiak, nők, tinédzserek halnak meg a fronton - és a saját házukban. Mégis bízom abban, hogy ha egyszer megtudjuk, hogyan halt meg Kadhafi, kiderül, hogy nem az elfogása után ölték meg a felkelők. Mert az sajnos rossz irányba terelhetné a most következő folyamatokat, amelyek így nagyon nehezek lesznek, és rengeteg kompromisszumot fognak követelni...

 

101 komment · 1 trackback

Címkék: személyes líbia mohamed kadhafi al ghaoui hesna

Piknikhangulat Tripoliban

2011.08.30. 11:22 Hesna

Kaptunk szobát!!! Úgyhogy a tegnap éjjelt már egy kanapén tölthettem, ami ugyan csak a bokámig ért, de határozottan előrelépés a folyosó foteléhez képest. Már csak azért is, mert legalább nem üvöltött egész éjjel Celin Dion a fülembe, és nem a lobbi vécéjébe kell járnom öltözködni. Mivel egy szobát tudtak csak felszabadítani – szerintem néhány újságírónak már elege lett a körülményekből, hogy napok óta kezet se lehet mosni a vízhiány miatt, a vécék állapotáról már nem is beszélve – így
Rácz Lacival és Nyulas Szabival (ő az MTI-t tudósítja) most osztozunk a hajlékon.
 
De a dőzsölések sora itt nem ér véget!! Tegnap este rendes vízzel kezet tudtunk mosni, sőt, még egy hideg zuhanyra is futotta!! Ugyanis a szálloda kapott egy kis vízutánpótlást. Vicces volt, hogy amint a tartálykocsi megjelent, mindenki rohant fel a szobájába, hogy lubickoljon egyet a hideg vizes zuhany alatt, mielőtt a többi élősködő újságíró felhasználja az egész készletet… Az ember tényleg bele sem
gondol, mekkora kincs az, hogy megnyitod a csapot is folyik a víz belőle – egészen addig, amíg napokon át el nem vagy vágva ettől. Most reggelre persze már megint hiába nyitogattuk a csapokat...
 
Lassan indulunk forgatni, ma találkozunk egy érdekes palival, akiről egyelőre nem árulok el semmit, maradjon meglepetés az esti híradós anyagban. A tegnapi kórház elég megrendítő volt, ahol kétszáz ember halt meg – és továbbra sem tudni, hogy a nagy részüket kivégezték, vagy egyszerűen csak hagyták meghalni őket, mert a személyzet elmenekült az épületből az összecsapások idején. De megdöbbentő volt látni Kadhafi rezidenciáját is, teljesen kiégett, pedig szívesen megnéztem volna, hogy nézett ki fénykorában. Ami nem ment tönkre, azt az emberek még most is hordták el, mindent, ami mozdítható. Volt, aki egy motorbiciklire egy színes tévét próbált rákötözni, mások matracokat, foteleket, sőt tálaló szekrényeket vittek el, kocsik tetején. Kadhafi egykori úszómedencéjébe pedig mindenféle holmi volt dobálva, de az azért látszott, milyen fényűzés volt a rezidencián.
 
Ehhez képest mindig csak a beduin sátorban fotóztatta magát, ami tényleg egy egyszerű sátor, szőnyegekkel a földön. Ezt nem tették tönkre. A családok most ebben piknikeznek...

 

2 komment

Címkék: líbia magyar televízió al ghaoui hesna

Második éjjel a hotel folyosón...

2011.08.29. 07:17 Hesna

Továbbra sincs szoba. Többen mondták, hogy szívesen befogadnának, de már a fürdőszobájukban is emberek alszanak a földön. Így nézve lehet, hogy jobban is járok a folyosóval, Az nagyobb baj, hogy víz sincs. Már két napja. Ezzel elszállt a "csapban zuhanyzás" lehetősége is. És ennél jobban inkább bele se mennék a részletekbe. Azt hiszem, ennél jobban leamortizáltnak rég éreztem magam.

 

De a körülmények ellenére hihetetlen érzés itt lenni. Nők állítanak le az utcán, hogy elmondják, eddig soha nem tudták, milyen érzés valóban szabadnak lenni. Olyan energiák szabadulnak fel Tripoliban, ahogy a felkelők átveszik az egész város irányítását, ami leírhatatlan.

De leírhatatlan az a borzalom is, amivel ma is szembesültünk. Még most is érzem az égett emberhús szagát az orromban. Egy raktár helységből átalakított börtönben forgattunk, ahol a kormányerők 145 embert tartottak fogva. Aztán lelőtték őket, és kézigránátot dobtak közéjük. Nehéz szavakban megfogalmazni, amit ott láttunk. És persze ezek a képek nem menetnek le a tévében. Talán a blogomra feltöltöm majd a saját felvételeim egy részét...tizennyolcas karikával. Most megpróbálok aludni egy kicsit. Vár a lobbiban a fotelem, amit már hétkor befoglaltam a golyóálló mellénnyel. Nagy a konkurencia...

5 komment

Nem sikerült elüldözni a potyaalvókat

2011.08.28. 16:09 Hesna

Túléltük az éjszakát, a hotel folyosóján mindannyiunknak sikerült befoglalnia
egy-egy hosszabb fotelt. Annyira fáradtak voltunk, hogy szerintem a földön
is két perc alatt elaludtunk volna. Egyedül arra ébredtem fel félóránként,
hogy üvölt Celin Dion, vagy valami hasonló stílusú zene a hangszórókból.
Egész éjjel nyomatták a zenét, szerintem konkrétan azzal a szándékkal, hogy
kiüldözzék a potyaalvókat a szállodából. De örültünk annak, hogy legalább a
személyzet nem dobott ki minket - pedig voltak ilyen pletykák, hogy kirakják
a folyosó-lakókat hotelből. De mivel tudják, hogy egyszerűen ezeknek az
újságíróknak nincs hová menniük, mert mindkét biztonságos hotel betelt,és
egyébként is egész este lövöldöztek a hotel körül, ezt valószínűleg nem
merték volna bevállalni.
 
Persze nem tudni, hogy ezek öröm-lövöldözések voltak-e vagy tűzharc,
szerintem is-is, ugyanis egyszer konkrétan rálőttek a szállodára. A teraszon
kiépített médiabázisról csak úgy iszkoltak be az emberek... és aki eddig
ingben vagánykodott, utána az is feltette a golyóálló mellényt tudósítás
közben.
 
Na indulunk forgatni, ha lesz net, lesz még beszámoló is.

 

1 komment

Címkék: hotel líbia lövöldözés al ghaoui hesna

Tripoli éjszaka a szállodahallban?

2011.08.27. 21:40 Hesna

Megérkeztünk Tripoliba! Minden félelmünk ellenére nem volt semmi gond az úton, azt a néhány halálközeli élményt leszámítva, amikor a sofőr a fékbe taposott, mert a sötétben nem vette észre, hogy egy rakéta ütötte kárter - vagy egy emiatt felállított torlasz - van az út közepén.

A ma esti tudósításom nemrég ment le, egy műholdas cég egy szálloda teraszán épített ki bázist, onnan adtam a Híradónak.
 

Egyelőre még mindig  a szálloda halljában dekkolunk, mert még most sem tudjuk, hol fogjuk tölteni az éjszakát. Valószínűleg pont itt... A városban ugyanis két biztonságosnak mondott szálloda működik, de mind a kettő fullon üzemel. Órák óta könyörgök a recepciósnak, hogy legalább egy ablaktalan pincehelyiséget kapjunk, de kőszívűek...
Az is felmerült, hogy valamilyen családhoz bekéredzkedünk, lett is volna egy, amelyik befogad - ötszáz dollárért naponta...

Mindenesetre holnap újra nekifutunk a szálláskérdésnek, ma marad a lobbi, csak az a baj, hogy iszonyúan elgyötörtek és fáradtak vagyunk, lassan három napja tartó utazás és egy golyóálló mellényben töltött nap után, harminc-akárhány fokban...

Sajnos itt, a szálloda környékén is muszáj mellényben lenni, mert tegnap és tegnapelőtt is leszedtek egy embert mesterlövészek az épület előtt a környező  házak tetejéről. Azt mondják, Tripoli nagy részét már a felkelők irányítják, de még mindig sok helyen vannak lövöldözések (itt is tízpercenként halljuk a környező utcákból) és abszolút kiszámíthatatlan, hol bukkan az ember kormánypárti csoportokba. Állítólag a legbiztonságosabb helyről is nyílhat olyan utca, ahová nem érdemes betévedni.

Holnap tudósítok, végül hol töltöttük az éjszakát...

1 komment

Útban a líbiai határ felé

2011.08.26. 18:53 Hesna

A stáb megérkezett Tunéziába, ahol szereztünk autót sofőrrel, és nekivágtunk a Líbia felé vezető útnak. Hamarosan megérkezünk a határátkelőhöz. Reméljük, ott találunk valakit, aki hajlandó átvinni minket Líbiába. Közben megpróbálunk infót gyűjteni, melyik a legkevésbé veszélyes út, ami Tripoliba vezet. Mindenki mást mond, úgyhogy nehéz dönteni. Azt a szakaszt mindenesetre próbáljuk elkerülni, ahol a héten az olasz újságírókat elrabolták.

Szólj hozzá!

Újra itt: Irány Líbia és a Facebook

2011.08.25. 18:29 Hesna

sziasztok, gyors bejelentkezés, mindjárt indulok Líbiába! Tegnap létrehoztuk a hivatalos Facebook oldalamat, amit a www.facebook.com/aghesna címen érhettek el. Ha véletlenül lesz net, akkor ott is adok életjelet, ha máshogy nem megy, akkor sms-ben küldöm el az itthoniaknak, akik majd kiteszik :)

Szólj hozzá!

Kabul 911 - elkészült az új film!

2011.01.27. 10:00 Hesna

Lassan vége az egy hónapos vágószoba-fogságnak, és elkészül az afgán film is! Milyen rég volt már, amikor esténként ott ültem a szürreális hangulatú, lila falú kabuli vendégszobában, és akkor még flipkamerával gyártottam a mini-videókat az elborzasztó állapotokról az afgán kórházakban...

Azoknak, akik követték a kinti blogbejegyzéseket, biztos érdekes lesz most visszalátni a filmben azokat a kis sztorikat, azokat az embereket, amikről és akikről csak egy-egy életérzést tudtam akkor megmutatni (pl. a parlamenti képviselő, akire a legtöbb vérdíjat tűzték ki a tálibok, vagy az ortopéd központ, ahol olyan embereken segítettek, akik aknára léptek és elveszítették a lábukat...)

Most aztán volt 50 percem kifejteni ezeket a dolgokat, és az egész segélyezés témáját, ami annyira megosztja az embereket, még a blogolvasókat is. Néhány bejegyzésem után is jó kis vita indult, nemcsak a magyar segélyekről, hanem a magyar katonai szerepvállalásról is. Én ebbe a témába most nem mentem bele, a filmben inkább azt boncolgatom, hogy milyen okokból halad nehézkesen a segélyezés. Miért van az, hogy Afganisztán még ma is működésképtelen, és emberek ezrei halnak meg értelmetlenül. Hogy mi az az öt fő tényező, ami miatt sokszor kudarcba fulladnak a segélyprogramok. Persze a filmben mutatok pozitív példát is, amikor az összefogásnak kézzel fogható eredménye van. Mert létezik ilyen is! Például egy jó kis női kézműves műhely, egy alapítvány, amit ráadásul egy afgán férfi alapított, aki a nők jogaiért harcol!

Ha érdekel titeket a film, és ébren tudtok maradni vasárnap este (jan. 30), megnézhetitek az m1-en, 22.55-től.


 


Ja, és többen kérdeztétek a dedikálást, kitalálok majd egy dátumot és helyet, és felteszem a hesna.hu-ra. Addig is, ha behozzátok a tévébe, és leadjátok a portán, szívesen aláírom.

És még csak annyit, hogy köszi mindenkinek, aki végig követte a blogot, írt, biztatott, kérdezett, kritizált. A műfaji sajátosságok miatt ritka kiváltság riportokon, filmeken dolgozó embereknek, hogy közvetlen, gyors reakciót kapjanak a munkájukra. Erre kiváló a blogírás. Hogy mi lesz ennek a videónaplónak a sorsa, az pedig majd kiderül... egyelőre "under reconstruction"!

8 komment

Címkék: mtv afganisztán videoblog magyar televízió baptista al ghaoui hesna segélyszervezetek

Elkészült a film!

2011.01.13. 11:04 Hesna

BUÉK minden blogolvasónak! Rég jelentkeztem, amit nagyon szánok-bánok, de az utóbbi hetekben elvesztem egy apró vágószoba mélyén, Rácz Lacival és Ribényi Tomi vágó kollégámmal, ahol most végezzük a madagaszkári dokufilm utolsó simításait… Jó hosszú út vezetett idáig, emlékszem, amikor még az volt a legnagyobb dilemmám, hogy a mikrofon teleszkópos fémrúdját hogyan jutassam fel a Madagaszkárra tartó repülőre (mivel fegyvernek minősülő tárgy, a fedélzetre nem lehet felvinni, a bőröndbe viszont nem fért bele…) Aztán jöttek a kinti kalandok, a látogatás a varázslóknál, majd az áram és víz nélküli orvosi rendelőkben, gyaloglás a rizsföldek mellett az Afrikai-Magyar Egyesület önkéntes orvosaival, aztán az ismeretlen eredetű csípések megjelenése a lábamon, a kezemen és a hátamon (az utolsó orvosi vizsgálatok szerint rovarcsípések, nem kiütések voltak, ami a jobbik verzió… feltéve, ha nem hoztam haza a bőröndben a kis ízeltlábúakat…) Olyan gyorsan elszaladt a Madagaszkáron töltött két hét! És hazatérve szinte rám omlott a 24 óra forgatott anyag… De hosszas utómunka, átdolgozott napok és szkripteléssel töltött éjszakák után megszületett az ötven perc! Ha érdekel titeket, és ébren tudtok maradni :) megnézhetitek az M1-en, vasárnap 11kor!

Ps: A madagaszkári útról rengeteg fotót feltöltöttem a hesna.hu-ra is!

3 komment

Címkék: madagaszkár videoblog al ghaoui hesna

Pultosnak álltam

2010.12.21. 12:48 Hesna

Köszönöm a jókívánságokat! Én is szeretnék Boldog Karácsonyt kívánni mindenkinek, aki ellátogatott erre az oldalra, aki végig követte az utazásainkat, és izgult értünk, drukkolt nekünk... Remélem, érdekesnek fogjátok találni a dokumentumfilmet is, most is teljes gőzzel szkriptelek, írok, agyalok, hogy mire vágásra kerül a sor, január első hetében, minden összeálljon.

A sokat ígért videókból is feltöltöm az első részt - jöjjön egy kis ízelítő a madagaszkári gasztronómia remekeiből, megtudhatjátok, valójában micsoda a helyi csótány-krumpli, és annak is utánajártam, van-e jó kis helyi sör a szigetországban...:) 

6 komment

Címkék: kaja ital madagaszkár csótány al ghaoui hesna

Újra itthon: orvosról orvosra

2010.12.14. 12:51 Hesna

Visszatértem, köszönöm, hogy érdeklődtetetek! Tudom, tudom, nem szép dolog ennyi időre eltűnni, de rohamtempóban teltek a napok az utóbbi egy héten. Először is orvosokhoz jártam a furcsa képződmények miatt a bőrömön, mert többen megijesztettek, hogy könnyen lehet, hogy nem csípések valójában, hanem kiütések... De az itthoni orvosok szerint inkább mégis csípésekre utal az elhelyezkedésük (főleg végtagon vannak) és az is, hogy a hazaérésem óta nem jelent meg újabb folt. Hólyagok már nincsenek rajtam, csak sebek, és azt továbbra sem tudni, hogy mi a fene okozhatta őket. Ez valószínűleg örökre rejtély marad...

De az én helyzetem még mindig ezerszer jobb Nagypál dokinéniénél, aki utolsó nap elesett, amikor egy hegyoldalról araszoltunk lefelé, és kifordult a bokája. Olyannyira, hogy utána rá se tudott állni. Kellemes volt így hazautaznia egy teljes napon át, csaknem egy órás sétával a párizsi reptéren, átszálláskor. Persze tehermentesítettük, ahogy tudtuk, de nem volt annyi eszünk, hogy kerekesszéket kérjünk. De azt mondta, rá tud állni. Itthon aztán kiderült a diagnózis: részleges csonttörés és részleges szalagszakadás...szegény most egy hetes fekvőgipszben fekszik, aztán járógipszet kap...
A többiek viszonylag olcsón megúszták a kalandot, elmúltak a hasmenéses, hányásos tünetek.

Annak ellenére, hogy az út végén leamortizálódtunk, ez volt az utóbbi évek egyik legjobb hangulatú forgatása. És Madagaszkár nagyon belopta magát a szívembe.
Remélem, olyan lesz a film is, amilyennek megálmodtam. Elkezdtem a scriptelést, a sztori vázát már felállítottam, most jön a legnehezebb rész: eldönteni, hogy mi marad ki a filmből. A vetítés időpontja is megvan: a madagaszkári film január 16-án, este 11-től, az afganisztáni film pedig január 30-én, szintén este 11-től lesz az M1-en.
Addig még beszámolok arról, hogyan alakul a munka, a vágás, és annyi fotónk van, hogy töltök fel újakat is! És adós vagyok még egy-két videóval is, amiket még az út elején filmeztem (amíg voltak illúzióim, hogy át is tudom küldeni ezeket :) Hamarosan ezeket is felteszem!
 

2 komment

Ördögűzés

2010.12.05. 22:09 Hesna

Egy hajnali kelést majd három frontális karambol-közeli helyzetet túlélve megérkeztünk Madagaszkár fővárosába. Lassan indulunk haza...Bele se merek gondolni, milyen lesz a negyven fokos hőmérséklet-zuhanás, 35 fokból megérkezni a mínusz 5-be.

Mozgalmasan teltek az elmúlt napok, a forgatásról a dokik rendelésén már meséltem, arról viszont még nem, hogy voltunk autentikus helyi ördögűzésen is! 
Mivel itt a gyógyítás összefonódik a spirituális dolgokkal (egy korábbi posztban már írtam arról, hogy a gyógymódban a segítséget gyakran az őseik szellemétől várják), ezért a dokumentumfilmhez elég alaposan körbejártuk ezt a kérdést is.

Voltunk helyi sarlatánoknál, varázslóknál, aztán egyik interjúalanyunk azt javasolta, hogy egyik reggel látogassunk el egy adott címre, ahol a mentális betegeken ördögűzéssel próbálnak segíteni. Kiderült, hogy a megadott címen egy templom van, ahol a mise végén tényleg külön ördögűző-szertartás tartanak!

Maga a mise a megszokott formában zajlott, szónoklatokkal, énekkel, mindezt jó hosszan, csaknem két órán át. Aztán egyszer csak fehér ruhás nők és férfiak sorakoztak fel, és néhány perc néma ácsorgás után hangosan, dühösen kiabálva elindultak az első sorokban ülő emberek felé. Mint kiderült, itt ültek a "gonosz által megszállt" emberek, akik némán tűrték, hogy a fehér ruhások egészen az arcukba hajolva üvöltözzenek (tolmácsunk szerint a rossz szellemeket fenyegették meg, hogy távozzanak a megszállt testéből) Volt olyan "paciens" aki összekötözött lábbal, kézzel ült a padon, az egyik pap, akivel interjút is csináltunk, azt mondta, hogy sokan közülük ön- és közveszélyesek, és egész Madagaszkárról hoznak ide kóros elméjű betegeket.

Az agresszív kiabálás körülbelül tíz percig tartott, ezután visszasorakoztak a fehér ruhások, volt egy rövid beszéd, majd elkezdődött egy ének, és az ördögűzők újra elindultak a megszállt emberek felé, de ezúttal kedves, suttogva beszéltek hozzájuk, biztatták őket, lelki megerősítést adtak nekik, a kezüket a fejükre téve.

Nagyon megdöbbentő élmény volt, volt, aki sírt, más lefelé bámult a földre, mintha szégyellné magát, és furcsa volt, hogy sok pici gyerek is volt az ördögűzöttek között.

Kíváncsi vagyok, hogy a felvételekről lejön-e majd az egész hangulata, Lacival megszállottan próbáltuk elcsípni a pillanatokat, két kamerával (én egy kis handycammel forgattam).

Egyébként azt hiszem, lesz miből válogatni a dokumentumfilmhez, csaknem 25 óra forgatott anyagunk van. Ilyenkor mindig az a legnehezebb, hogy kiválogassuk, mi marad, mi esik ki.

Fotó is rengeteg készült, ha hazaértem, jobb lesz a net, teszek még fel jó sok fotót a blogra. Ervin és Naima több ezer képet csinált, otthon nekiesünk és kiválogatjuk a legjobbakat.

Érdemes megnézni az AHU honlapját is, ott is sok érdekes beszámoló, fotó készült az útról (www.ahu.hu)

Az biztos, hogy Madagaszkár belopta magát mindannyiunk szívébe. A legjobb az volt, hogy hihetetlenül kedvesek az emberek, és gyönyörű a táj, főleg az óceánparti, dzsungeles területeken. Kicsit nehéz volt megszokni, hogy rovarok és ízeltlábúak hada lepte el a szobákat, de végülis ez is az élmény része. Jókat is ettünk, a fiúk egy darabig még biztos emésztgetni fogják azt a több kilónyi zebu steaket, amit betermeltek (Ja, és esküdtek a helyi sörre - ugyanakkor a madagaszkári bor felejthető kategória. Jártunk az egyik termelőnél, aki végig kóstoltatta velünk az egész repertoárját, háromféle vörös, kétféle fehér és egy szürke bor fajta, de egyik rosszabb volt mint a másik. És ő a régió egyik leghíresebb borásza..)

De persze idő kell ahhoz, hogy az összes élmény leülepedjen. Hogy feldolgozzuk azt a nyomort is, amit úton-útszélen láttunk. Ez biztos az orvosoknak lesz a legnehezebb, hiszen ők nemcsak a szegénységgel találkoztak, hanem azzal is nap mint nap szembesülniük kellett, hogy hiába diagnosztizálnak egy betegséget, ha az embereknek nincs pénze a gyógykezelésre, a műtétre.

Ma éjjel indulunk vissza Budapestre, Párizson át. Ha egyáltalán fel tudunk szállni: úgy hallottuk, hogy Párizsban tegnap törölték a budapesti járatokat, a hó miatt. Úgyhogy lehet, hogy a következő bejegyzést már valamelyik tranzitból írom...

5 komment

Címkék: utazás étel ital ördögűzés madagaszkár misszió mise naima

Nincs pénz a gyerek műtétjére

2010.12.04. 09:03 Hesna

Rohan az idő, két nap, és indulunk haza...
Pedig lassan kezdünk megbarátkozni Madagaszkár növény- és állatvilágával :) a flóra és a fauna ugyanis lassan teljesen beköltözik a szobáinkba. Mohák, gyíkok, pókok és szúnyogok után jöttek az egerek is...
Az egész úgy kezdődött, hogy este, amikor a nap  levezetéseként beszélgettünk a szobában, furcsa neszre figyeltünk fel... és a hang forrása felé fordulva farkasszemet néztünk egy egérrel, amelyik az egyik bőrönd tetején üldögélt. Persze a szívbaj jött ránk, mert nem tudtuk, hogy a szobákban egerek is laknak társbérletben. Mire észbe kaptunk volna, az egér berohant a fürdőbe, és pedig gyorsan bezártam az ajtaját. Miközben azon tanakodtunk, hogy hogyan tovább, az egér vadul kaparni kezdte az ajtót belülről. Kitaláltuk, hogy bőröndökből és az egyik hálózsákból eltorlaszoltuk a szoba egy részét, mintegy egyetlen menekülési utat kiépítve a fürdő és a kijárati ajtó között.
A terv bevált, miután kinyitottuk a fürdőajtót, némi várakozás után, kissé bizonytalan léptekkel ugyan, de megindult a kijelölt útvonalon, és eltávozott a szobából :)

A pókok viszont továbbra is vadásznak rám, ma reggelre az egész bal lábamat végig csípkedte valami, ami a furcsa piros foltokat elnézve biztosan nem szúnyog volt. A tegnapelőtti, hólyagos csípés a lábszáramon pedig egyre nagyobb és egyre csúnyább. Tegnap lekezelte Nagypál dokinéni a rendelés előtt, de egyelőre nincs javulás. Remélem, ha hazaértem, nem a trópusi osztályon fogok kikötni. De a  hangulat továbbra is töretlen :)

Tegnap az orvosok egy távoli falu iskolájában rendeltek. A kocsi csak egy darabig tudott elvinni minket, onnantól gyalogosan mentünk, szántóföldeken, patakon és dombokon át. Szegény dokiknak az összes felszerelést, eszközt is végig kellett cűgölniük a rögös úton, de senki nem szólt egyetlen zokszót sem. Le a kalappal előttük!
Az iskolába pedig sok olyan szülő is eljött a gyerekével, aki megkérte az orvosokat, hogy őt is vizsgálják meg. Itt most nem láttam olyan elrettentő sebeket, mint a korábbi rendeléseken, de szörnyű érzés volt hallani, mikor az egyik orvos köldöksérvet diagnosztizált egy kislánynál, akinek folyton fáj a hasa, és mikor azt javasolta a szülőknek, hogy műtessék meg a kislány sérvét, mert egy viszonylag kisebb beavatkozással is megoldható ez a probléma, az apja a szemét lesütve csak annyit tudott mondani, hogy sajnos erre sincs pénzük (amint azt már írtam, itt ha valakit megműtenek, a betegnek magának kell megvenni és vinni minden hozzávalót, a fecskendőtől a steril gézig...)

Az Afrikai-Magyar Egyesület egyébként pont ezért is szervezte ezt a missziót, hogy még több helyi gyereket lehessen képletesen örökbe fogadni, és tegnap össze is gyűjtötték a leghátrányosabb helyzetű, vagy legbetegebb gyerekek adatait, hogy aztán otthon próbáljanak támogatókat szerezni nekik.

 

Ma az orvosok már nem rendelnek, mert Madagaszkáron is szombat és vasárnap a munkaszüneti nap. Mi még próbáljuk a leghasznosabban kitölteni a hátralévő két napot, ha minden igaz, ma eljutunk egy tradicionális esküvőre, vasárnap pedig egy farmra megyünk, ahol egy francia férfi gyógyfüveket termeszt, aztán ő maga készít belőle mindenféle készítményt, szirupot, cseppet.

Jut eszembe, Zseso, nagyon kösz a tippet a malária-ellenszer után kutató profhoz (egyik kommentelőnk javasolt egy helyi kontaktot, aki hasznos lehet a dokumentumfilmhez) - sajnos hiába hívom, nem veszi fel senki a telefont. De azért még próbálkozom, hátha.

Amúgy hadd dicsekedjünk is egy kicsit, önkéntes tolmácsunk, Naima ma kapta a hírt, hogy az ő fotójáról nevezték el azt a kiállítást, amit holnap nyitnak meg Dakarban, St Louisban! Az az apropó, hogy az európaiak erről a településről kiindulva kezdték el meghódítani a fekete kontinenst. Ezért most szerveztek egy nagyszabású rendezvénysorozatot, amin Naima fotói is ki lesznek állítva, és az ő egyik fotójáról ("350 éve mozgásban") nevezték el az egész tárlatot. Úgyhogy este majd koccintunk is erre jó kis madagaszkári borral (ennek a jó kis nedűnek a leírását egy későbbi posztra tartogatom.. :)

 

Szólj hozzá!

Címkék: madagaszkár gyógyítás misszió segélyszervezetek naima

Le zebu, fél kiló rizzsel

2010.12.03. 11:35 Hesna

Kezd leamortizálódni a csapat…

Az én lábamon furcsa, vízhólyagszerű csípések jelentek meg, még a dokik se biztosak benne, milyen rovartól származhatnak. Én pedig inkább bele se merek gondolni... Az a furcsa, hogy hosszú nadrágban vagyok egész nap (részben pont az ilyen csípések elkerülése végett), de úgy látszik, hiába. Úgyhogy azt javasolták nekem, kezdjek el szedni egy paraziták elleni gyógyszert. Aztán van a csapatból, aki továbbra is hasmenéssel küzd, a fiúknak pedig kezd foszlani a bőre, még a múlt heti, tengerparti leégés utóhatásaként. Naima folyton fázik (+25 fokban), Ervinnek pedig felhólyagosodott a bőr a kezén, valami napallergia lehet. 

Ettől függetlenül jó a hangulat :)

 

Próbálunk alkalmazkodni a helyi időjáráshoz: mivel Madagaszkáron most köszöntött be az esős évszak, délután öt körül menetrendszerűen elkezd zuhogni az eső. És másnap reggelig abba se hagyja. Egyik nap kicsit korábban kezdődött a zuhé, épp úton voltunk, gyalog indultunk el, és mivel taxi nincs ebben a városban, csak riksa, kénytelenek voltunk beülni egy ilyen helyi jellegzetes járgányba. Nem azért ódzkodtunk ettől eddig, mert nem akartuk kipróbálni a helyi közlekedést, hanem mert fura érzés riksán ülni, miközben valaki vért izzadva fut előtted az aszfalton, mezítláb...
 
 
Mert itt nem bicikli, nem is robogó hajtja a riksát, hanem a riksás felkapja a szekérszerű jármű rúdjait, és ütemesen elkezd futni. A többségük mezítláb, akkor is, ha bokáig ér a víz az úton. Mindezt fillérekért, egy út 40-100 forintnyi összegbe kerül. És a riksakínálathoz képest kevés a fuvar, a riksások sokszor dulakodnak azért, hogy elcsípjenek egy-egy „ügyfelet”, főleg ha külföldi.
 
Az AHU magyar dokijait ma egy kisbusz vitte a rendelés helyszínére, a hatalmas sárban úszó földúton majdnem elakadtak. Mi is utánuk mentünk, és szinte az egész napot a rendelésen töltöttük. Érdekes volt végigkövetni a rendelést, a néha sokkoló betegségeket, sebeket.
 
 
Az egyik leggyakoribb probléma (a férges betegségeken túl) az epilepszia és a mentális betegségek, retardációk. Ezek kezelése ugyanis egyáltalán nem megoldott újszülött korban, sőt többnyire észre sem veszik ezeket időben. Ráadásul a szülés itt sokszor nem várt komplikációkkal jár az eszköz- és orvoshiány miatt, ami egész életre kiható sérüléseket okozhat. Az orvosok szerint kellene majd egy külön misszió, ahol kifejezetten erre specializálódott szakemberek jönnek ki. Az orvosok egyik legnagyobb nehézsége egyébként a kommunikáció a betegekkel: a rendelésen ugyanis francia tolmácsok (Naima és Virág) segítenek fordítani, de mivel a helyiek többsége nem beszél franciául (bár ez az egyik hivatalos nyelv) ezért szükség van még egy tolmácsra, aki franciáról fordít malgasra. Így mire minden probléma, tünet, javaslat, tanács eljut oda-vissza a csatornákon, dupla fordítások hálóján, lemegy a nap.
 
 
Miután lement a nap egyébként, együtt vacsorázott az egész csapat. Itt a favorit kaja a ZEBU! „Le zebu” − ahogy franciásan emlegeti mindenki :) A zebu hasonlít a marhára, egy furcsa kinövéssel a hátán, egyébként a helyiek büszkesége, igazi jolly joker állat, használják igavonásra, teherhordásra, és még a húsa is kiváló − legalábbis a helyiek szerint. Megkóstoltam én is a helyi módra elkészített zebut. Szerintem rágós, nekem nem jött be. De a fiúk folyton ezt eszik, sült krumplival, rizzsel. Mert itt ugyebár az a férfiasság fokmérője, hogy ki hány kiló rizst eszik egy nap. Fél kiló alatt ciki megállni.
 
 
Hát, váljék egészségükre :)

3 komment

Címkék: mtv kaja forgatás madagaszkár gyógyítás misszió ervin nyomor magyar televízió al ghaoui hesna segélyszervezetek naima zebu

Akciós sámánok

2010.12.02. 09:41 Hesna

Nem mindennapi módon kezdődött a reggelünk: egy halotti búcsúztatóval.

Aggodalomra semmi ok, Ervint azóta nem támadta meg egyetlen kókuszdió sem, és szerencsére a misszió tagjai is épek és egészségesek (néhány hasmenéses esettől eltekintve, de Nagypál dokinéni kiosztotta a ilyenkor szükséges gyógyszereket). Igazából a halotti kultuszról is forgatni szerettünk volna, mert itt, Madagaszkáron ez szoros összefüggésben van az egészségüggyel, vagy legalábbis a gyógykezelésekkel. A helyi tradíciók szerint ugyanis a halottak szelleme az élőkkel marad, és egy sámán segítségével ők közvetítenek a családtagok és a fő istenség között (még az itt élő keresztények is ezt vallják). Tehát ha például valamelyik családtag megbetegszik, egy spirituális ember segítségével lépnek kapcsolatba a meghalt ősök szellemeivel. Ezért is van, hogy a halott sokszor szinte fontosabb családtag lesz, mint az élő rokonok, mert itt a "hívők" szerint ők adnak hasznos tanácsokat, hogy lehet valaki egészséges, boldog, szerencsés az életben. Ha valaki meghal, azt általában négy napon át búcsúztatják. Egy helyi közvetítésével jutottunk el egy családhoz, ahol meghalt a családfő (betegségben) és a család hozzájárult, hogy ellátogassunk hozzájuk.

Aztán felkerestünk egy helyi spirituális embert (OMBIASA-t) is: ő az, aki elméletileg segít az embereknek kapcsolatba lépni az ősök szellemével. És ő az, aki gyógyít is: gyökerekkel, különleges füvekkel, gyógynövényekkel, varázslással. Egy viszonylag jobb állapotú ház szobájában fogadott minket, a helyiségben egy asztal, tele fura állagú, színű és szagú dolgokkal... csirkelábtól kezdve volt ott mindenféle gomba, fűszer is. Érdekes élmény volt: hasonló "sámán, gyógyító" lehetett, mint akivel még az utunk elején forgattunk. Csakhogy amint leültünk az asztalhoz, közölte, hogy húszezer forintnyi helyi pénzt (ariarit) kér az interjúért. A követelése eléggé szíven ütött, biztos azt gondolta, megcsinálja a szerencséjét egy idióta európai tévéstábbal. Mondtam neki, hogy az előző sámánnál csak a vizitdíjat kellett kifizetni :) 500 forintot. Erre azt válaszolta, hogy nála a vizitdíj is jóval magasabb. Eléggé hajthatatlannak tűnt, mindössze annyit ajánlott fel, hogy az árba beleszuszakolja a kedvünkért egy birka feláldozását is... de nem vettem volna lelkemre egy szegény állat halálát egy interjú miatt... úgyhogy elbúcsúztunk tőle. Remélem, nem küldött utánunk egy átkot, amiért nem jött neki össze a zsíros interjú.

És a nap fénypontja a kórház volt. Azt hittük, elzavarnak minket, amiért nem volt külön engedélyünk, de az igazgató rögtön beleegyezett a forgatásba. Hát, az afganisztáni állapotokhoz képest jobbnak tűntek a helyi viszonyok, csak az orvosok arra panaszkodtak, hogy hiába vannak gyógyszerek, ha az embereknek nincs pénze megvenni ezeket. És itt például úgy műtenek meg valakit, ha hozza magával a fecskendőktől kezdve a steril gézt is, vagy legalábbis előre kifizeti ezeknek az árát. Van egyfajta szociális támogatás, amit lehet igényelni, de nem mindenkinek jut belőle.

Kérdeztem az orvosokat a helyi sámánokról, tradicionális gyógyítókról is. Szinte kivétel nélkül dühösen reagáltak már a téma hallatán is. Azt mondták, hogy sok problémát okoznak ezek a kuruzslók, mert hiába ismerik a gyógyfüveket, sokszor nem tudják helyesen megítélni a dózist. Ezért sokan vagy belehalnak a kezeléseikbe, vagy náluk, a kórházban kötnek ki. Egyedül a szülészeten mondta egy orvosnő, hogy ők kommunikálnak a tradicionális gyógyítókkal és azokkal, akik a szülésnél segítenek az asszonyoknak. Mert próbálják meggyőzni őket, hogy ha valami komplikációt látnak, idejében küldjék őket kórházba. Ezzel a dologgal már találkoztam Ugandában is: ott nagyon sikeres volt egy ilyen program. Orvosok vállalták, hogy szerveznek egy rövid képzést a helyi kuruzsló asszonyoknak, hogy azok szülésnél felismerjék a komplikációkat, és nagyon sok nő életét mentették meg olyan bábák, akik maguk vitték orvoshoz a vajúdó nőt.

Holnap újra megyünk az AHU-val ideérkezett magyar dokik rendelésére is. Úgy volt, hogy ma is utánuk megyünk, de mint kiderült, olyan istenhátamögötti faluban rendeltek, hogy csak dzsippel tudták oda vinni őket, azzal is néhányszor majdnem elakadtak. Úgyhogy mi neki se vágtunk a kisbuszunkkal, holnap viszont ott leszünk a rendelésen. Azt mondják egyébként, hogy jól halad a gyógyítás, és nagyon kedvesen fogadják őket az emberek. Naima húgom mesélte (ő a gyerekorvosoknak tolmácsol) hogy már legmélyebb álmából felkeltve is sorolni tudná, milyen gyógyszerekből mennyit kell adni a gyerekeknek hasmenés, kiszáradás, férges betegségek esetén :)

2 komment

Címkék: forgatás madagaszkár gyógyítás misszió ervin nyomor sámán segélyszervezetek naima füvesasszony

Megérkeztünk az orvosok bázisára

2010.11.30. 11:14 Hesna

Tegnapi utunk ismét kalandos volt, de kisbuszunk most helyt állt, és egyszer sem kellett kényszerpihenőt tartanunk az út szélén. Azt pedig szinte már reggeli/déli/esti testmozgásnak fogjuk fel, hogy indulás előtt felsorakozunk a busz mögött, és betoljuk a járgányt. :)

A buszban töltött hosszú órák alatt kifaggattuk a sofőrt mindenféléről. Mázlink van Tinával, mert nagyon értelmes, sőt jó humorérzékkel megáldott ember, aki nemcsak a madagaszkári trón- és uralkodóviszályokról, intrikákról, puccsokról számolt be egészen 1971-ig visszamenően, hanem teljesen képben van a társadalmi problémákkal, feszültségekkel, vallási kérdésekkel kapcsolatban is. Amikor etnikai témákról faggattuk, így foglalta össze: „fizikálisan ázsiaiak, földrajzilag afrikaiak vagyunk”. Mert hogy Madagaszkár tényleg olyan, mintha egy külön kis világban, Afrikázsiában lennénk. Az emberek jelentős része tényleg inkább ázsiainak, mint afrikainak néz ki (rengeteg a maláj leszármazott), de persze rengetegen vándoroltak be a közeli afrikai országokból is. És az elmúlt évtizedek alatt - mert a világ mely részén nincs megkülönböztetés! - kialakult egyfajta hierarchia. Az „egyenes hajúak”, azaz az ázsiai leszármazottak felsőbbrendűbbnek tartják magukat, mint a „göndör hajúak”, vagyis az afrikai leszármazottak. Ez persze a leegyszerűsített változata a helyi társadalmi viszonyoknak, de sofőrünk így írta le a helyzetet, hogy éreztesse a társadalmi különbségeket.

A sziget keleti partjától elindulva, a fővároson át most Antsirabéba érkeztünk, itt dolgozik az Afrikai-Magyar Egyesület missziója is. Az orvosok a város különböző negyedeiben és a közeli falvakban (minden nap máshol) rendelnek, gyógyszert osztanak, oltanak. Erről majd beszámolok részletesebben is, egyelőre csak egy rendelésre jutottunk el, de már abból is kiderült, milyen húzós egy-egy ilyen műszak: több száz ember sereglett össze, hogy megvizsgálják őket vagy a gyerekeiket az orvosok. Mert hiába van itt szisztematikusan kiépített egészségügy, az emberek nagy részének egyszerűen nincs pénze gyógyszerre. Egy tanár átlagfizetése kb. 10 ezer forint, de egy helyi orvos sem keres többen 30 ezernél. Így érthető, hogy az ingyen gyógyszer kincset ér. Az AHU misszió másik része pedig iskoláknak, iskolás gyerekeknek segít - otthonról voltak, akik ajándékcsomagokat, írószereket küldtek a helyi kisgyerekeknek (persze még többre lenne szükség), sőt évek óta örökbe is lehet fogadni helyi gyerekeket - aminek az a lényege, hogy az örökbefogadó szülők rendszeresen ajándékokat küldhetnek a fogadott kicsiknek, a misszió pedig eljuttatja ezeket a csomagokat.
 
Az iskolába is visszamegyünk még, amikor a dokik beoltják a gyerekeket, és a tervek szerint a helyi kórházban is forgatunk majd. Kíváncsi leszek, milyen viszonyok lesznek majd az afganisztáni állapotokhoz képest. Még Kabulból írtam a blogban, hogy nagyon nem szeretnék ott orvosi ellátásra szorulni, annyira elrettentőek voltak a körülmények. Van egy sejtésem, hogy ezek a kórházak sem sokkal felszereltebbek. Pedig Ervin, a misszió fotósa kis híján ott kötött ki: centikre a fejétől zúgott le egy hatalmas fáról egy kókuszdió! Ez viccesnek hangzik, hogy támadnak a kókuszdiók, pedig ez egy valós probléma: Afrikában nem ritka, hogy valakit agyoncsap egy kókuszdió, hiszen nagyon kemény és nagyon magasról zuhan le. Ezért éttermekben, parkolókban rendszeresen le szokták szedni a kókuszokat, pont azért, hogy elkerüljék az ilyen baleseteket. Hát, ebben a parkolóban senki nem vette a fáradtságot, úgyhogy mindenki a szívéhez kapott, amikor ott ácsorogva egyszer csak elzúgott a fotósunk arca előtt egy kókuszdió, és hangosan placcsant szét az aszfalton. Ervin aznap újjászületett :)

7 komment

Címkék: mtv utazás veszély forgatás madagaszkár kaland misszió ervin videoblog életveszély magyar televízió al ghaoui hesna segélyszervezetek

Éjszakai rémálom

2010.11.28. 09:50 Hesna

Hát igen, 330 kilométer 10 óra alatt... milyen optimista voltam! Hajnal egy órakor gördült be a mikrobusz a hotel elé (és kora reggel indultunk) De örülök annak, hogy egyáltalán épségben megérkeztünk. Esküszöm, Kabulban nem voltunk Lacival ilyen veszélyben, mint ma éjjel, lerobbanva az út szélén.

Az egész úgy kezdődött, hogy már útközben, a hegyi szerpentineket szelve is azon gondolkodtam, hogy csak élve megússzuk az utat, miközben esztelenül száguldozó vagy épp több tonnás kamionokban ülő ámokfutók jöttek szembe, és gyakran a padkán kötöttünk ki. ( az út centire pontosan olyan széles, hogy két autó elférjen rajta, tehát egyiknek muszáj lehúzódnia) Aztán miután besötétedett, még rémálomszerűbbé vált a lavírozás szembe a kamionokkal. És akkor megtörtént az, ami csak az ember legrosszabb álmaiban történik meg: lerobbant a kisbusz.

Ott álltunk a vaksötétben, egy meredek útszakasz szélén, ahol még lehúzódni se volt hely, egy kanyar után...minden adott volt, hogy belénk rohanjon a következő arra száguldó autó. A helyiek bokrokat tesznek ilyenkor az út szélére, tíz-tizenöt méterrel előbbre, de itt még bokor se volt. Kiderült, hogy a hűtővízzel van gond, a fiúk nagy nehezen megoldották a kérdést az ivóvízzel (még jó, hogy Afrikában az ember tíz liter vízzel indul mindenhová) Úgyhogy betoltuk az autót, beindult, és már épp megkönnyebbültünk, hogy megoldódott a probléma, amikor megint leállt a motor. Kezdődött elölről, ki a kocsiból, probléma-elemzés, víztöltés, csak egy dolog hibádzott: hogy éppen lejtőnek felfelé tartottunk. Így elég nehéz lett volna betolni, úgyhogy mi kiszálltunk, és végül rükvercben gurult lefelé a kocsi...forgalommal szemben...persze ismét egy kanyar előtt...és megfordulni -azon a szakaszon - nem tudott...

Mi ezt már az út széléről néztük, és azon imádkoztunk, nehogy éppen jöjjön egy autó, mert akkor...jobb bele se gondolni. Aztán beindult a motor, a kisbusz visszajött értünk, megint beszálltunk, megint útra keltünk - tíz percre, mert akkor meg a benzin fogyott el, mert - mint a sofőr mellesleg megjegyezte - rossz volt a mutató, így számolhatta el... Mázlinkra akkor épp egy kisebb település szélén robbantunk le, és volt némi útpadka, félre tudtunk húzódni. Úgyhogy a sofőr bekopogott egy házba, szerzett egy embert, akinek volt robogója, és több üres vizes palackkal felszerelkezve elrobogott a következő településre (30 kilométerre...) hogy hozzon benzint.

Mindez egy-másfél órás mutatvány volt, már meg se tudnám mondani, pontosan mennyi, csak ültünk az út szélén a sötétben, és bíztunk abban, hogy épségben megjárja a sofőr a fővárost a robogóval, amiben mellesleg szintén nem volt túl sok benzin. De megérkezett, és nem, negyedszerre nem robbantunk le éjnek évadján, hanem szerencsésen beértünk a városba, a hotelhez, ahol van internet is! 

És most mindjárt indulunk tovább...ugyanezzel a kisbusszal :)

14 komment

Címkék: biztonság utazás autó veszély madagaszkár kaland benzin al ghaoui hesna

Újabb életjel a madagaszkári erdők mélyéről

2010.11.27. 15:01 Hesna

Úgy tűnik, ez a sziget egyelőre nem lesz a videoblogok paradicsoma. Sok helyen térerő sincs, nemhogy internet! De bevallom, ezt a hiányérzetet messze pótolta az az elképesztően gyönyörű látvány, amely az óceánparton fogadott! Dzsungel és átlátszó vizű, homokos part… Ehhez képest sokkoló a szegénység, a nyomor ugyanitt, a falvakban. A forgatás jól halad, találtam olyan asszonyokat, akik a parton nagy kosarakban árulják a gyógyfüveket, és egy kuruzslót is, aki szárított magvakkal diagnosztizálta a betegségeket. Teszteltem, a nekem adott diagnózis nem igazán jött be :) Ma indulunk tovább a magyar orvosok bázisára. 330 kilométer, ami a helyi útviszonyok között 10 órás zötykölődés lesz… Nem adtam még fel a reményt, hogy találok valahol „normális” netet, és videón is megmutathatom nektek Madagaszkárt. Hamarosan újra jelentkezem!

1 komment

Címkék: forgatás madagaszkár magyar televízió al ghaoui hesna

Megérkeztünk Madagaszkárra!

2010.11.25. 10:43 Hesna

Hosszú hallgatásom oka egyszerű: hosszú volt az út, aztán meg nehéz volt normális netet találni. A „normális” is relatív fogalom: egyelőre olyan szálláson vagyunk, ahol épp hogy fel tudok csatlakozni az internetre, úgyhogy videót egyelőre nem tudok küldeni. De ami késik, nem múlik! Holnap négynapos útra indulunk, úgyhogy előbb-utóbb megpróbálok felhajtani egy netkávézót!

Ennek ellenére meglepően „európai”, sőt ázsiai hangulatú ez az ország, csak olyan, mintha harminc évet visszautaztunk volna az időben. Valahogy egyetlen afrikai országra sem hasonlít, ahol eddig jártam. Az emberek is teljesen mások, az arcuk egyszerre ázsiai és afrikai, nagyon látszanak az ázsiai bevándorlás nyomai.
De hogy hogyan is volt ez: először állítólag Délkelet-Ázsiából jöttek bevándorlók, 200 és 500 között. Aztán nem sokkal később érkeztek a bantu telepesek, a Mozambiki-csatornán át. Végül a 7. században muszlim kereskedők telepedtek le a szigeten - de Ázsiából aztán több nagyobb bevándorlási hullám is volt. Ezt sok helyen az épületek stílusán is érezni. Az egész eredménye: egy óriási mix, ahol az afrikai országban, az ázsiai behatással keverednek a francia gyarmatosítás nyomai. És hogy még szebb legyen a kép: manapság egyre több a kínai befektető, kereskedő. Mint ahogy ez igaz egész Afrikára.
 
Az első nap gyorsan elszaladt: mellbevágó volt a harminc fok, miután mi hűvösre és sok-sok esőre készültünk. Az esős évszak ugyanis most kezdődik. Északon már zuhog is rendesen, erre felkészítettek minket azok a magyar orvosok is, akik már két hete ott dolgoznak. Hamarosan velük is találkozunk, és az a tervem, hogy a dokumentumfilmben körbejárom, hogyan tudják felvenni a harcot az orvosok (külföldiek is, de főleg a helyiek) a sámánok, vajákos asszonyok, sarlatánok ellen. Ez itt, Madagaszkáron különösen érdekes téma: itt ugyanis több mint 12 ezer olyan növényfajta van, ami sehol máshol a világon nem terem. Ezek 80 százaléka (!) bír valamilyen gyógyító hatással. Régen a „hagyományos gyógyítók”, füvesasszonyok nagyon jól ismerték a hatásmechanizmusukat. Csakhogy a francia gyarmatosítók bevezették a „nyugati gyógymódokat”, a nyugati orvoslást, és tűzzel-vassal üldözték az ilyen kuruzslókat. Akik időnként biztosan alulmaradtak a fejlett orvostudomány praktikáival szemben, és időnként rosszabbat tettek a betegnek, mintha hozzá sem nyúlnak. Ugyanakkor az évszázadok alatt rengeteg tudáskincset halmoztak fel a helyi gyógynövényekkel kapcsolatban. Ennek a nagy része sajnos kihalt. A kormány csak az utóbbi években indított programot ennek az újjáélesztésére. Már csak azért is, mert az ország vidéki területein nagyon kevés az orvos, a kórház, ezért a tradicionális gyógyítók életeket menthetnének. Hogy mennyire sikerül kamera elé állítanunk füvesasszonyokat, az majd kiderül, néhány szálon már elkezdtem felkutatni ezeket a sztorikat.
 
Holnap tehát indulunk tovább kis csapatunkkal, az Afrikai-Magyar Egyesület vezetőjével és önkénteseivel (orvosok, pedagógusok, tolmácsok és egy fotós), és hű operatőrömmel, Rácz Lacival, akire borzasztóan büszke vagyok. Most jött a hír, hogy hírmagazin kategóriában megnyerte az idei Aranyszem díjat! Ez hihetetlen nagy elismerés az operatőr szakmában!

11 komment

Címkék: madagaszkár magyar televízió al ghaoui hesna rácz laci

Holnap irány Madagaszkár

2010.11.22. 12:17 Hesna

Szaladnak az itthon töltött órák, percek, holnap ilyenkor már a repülőn ülünk, Madagaszkár felé!

Nem sokon múlt, hogy itthon ragadtunk, a múlt hét végén ugyanis katonai puccskísérlet volt Madagaszkár fővárosában, és lezárták a repteret is. Nem túl stabil a politikai helyzet az országban, ideiglenes a kormány, ráadásul a héten tartottak népszavazást az alkotmányról. Ezután jött a hír, hogy lázadó katonatisztek puccsot készülnek végrehajtani és katonai kormányzatot felállítani. Ezután már csak ködös verziók jöttek arról, hogy mi történt a reptér közelében fekvő laktanyában, és milyen tárgyalás folyt a háttérben.Úgy tudni, végül a biztonsági erők behatoltak abba a laktanyába, ahol a lázadók elbarikádozták magukat...Az első hírek szerint civilek is meghaltak a lövöldözésben, de aztán cáfolták ezt, és állítólag vérontás nélkül ért véget a puccskísérlet. Mindenesetre a repteret megnyitották, talán megtudjuk, valójában mi történt, ha eljutunk az országba...

Ezúttal egy magyar orvosmisszióról forgatok dokumentumfilmet. Az orvosok egy része már kint van, egy gyerekorvos, egy fotós, egy tolmács (mind önkéntes) és mi Rácz Lacival pedig most csatlakozunk hozzájuk, két hétre. Az önkéntes tolmács történetesen a húgom, Naima lesz, aki perfekt francia, és segít az orvosoknak kommunikálni a helyiekkel. Ő most Szenegálban él, ezért egyelőre csak "áttételesen" tudom őt bemutatni.

Tévés kollégáim vették fel ezt a beszélgetést a könyvbemutatóm után - amire Naima sajnos nem tudott eljönni, de a technika vívmányainak köszönhetően azért ott volt ő is, skype-on :) Néhány pillanat erejéig pedig látható Ervin is, az önkéntes fotós, aki a misszió munkáját fogja dokumentálni, és akinek köszönhetően remélhetőleg sok-sok jó kis fotó is kerül majd a blogra!
 

4 komment

Címkék: biztonság mtv veszély madagaszkár misszió könyvbemutató ervin katonák al ghaoui hesna rácz laci naima háborúk földjén

Itt mindennapos az amputálás

2010.11.19. 15:29 Hesna

Arról már meséltem, milyen főbb problémák miatt életbevágó, hogy minél több mentő legyen Afganisztánban. A katonákra és a civilekre az egyik legnagyobb veszély az IED-k, azaz improvizált robbanószerkezetek jelentik. Ezeknek több típusa van, gyakran az út mentén rejtik el, és távirányítással vagy zsinórral hozzák működésbe őket. Általában katonai konvojokat, rendőrautókat próbálnak így a levegőbe röpíteni, de sokszor civilek tucatjai halnak meg ezekben a merényletekben. A taposóaknák is rengeteg civil életét követelik, a helyiek mesélték, hogy vidéki falvakban gyakran előfordul, hogy gyerekek lépnek ezekre, miközben gallyakat, ágakat gyűjtögetnek. Az is mindennapos, hogy valaki a lábát, valamelyik végtagját veszíti el egy ilyen robbantásban. Ami sokszor egyenlő a halálos ítélettel, vagy az örökös ágyhoz kötöttséggel.

Kabulban viszont egy olyan szervezetre bukkantunk, ahol néhány elhivatott afgán nő központot alapított az ilyen betegek megsegítésére. Sokkoló snittek következnek.

 

17 komment

Címkék: biztonság afganisztán mentőautó rehabilitáció taposóakna al ghaoui hesna segélyszervezetek